Go to Top
Belépés  \/ 
x
x
Ureczky Bálint

Ureczky Bálint

Gyerekkorom óta sportoltam hobbi szinten: úszás, túrázás, kerékpár, futás. Gimnazistaként többször nekirugaszkodtam a maratonnak kihívásként de csak egy-egy nyári felkészüléssel, amikkel még csak felülről súroltam a 4 órát. 2015-ben kezdtem el aktívabban a futást, ez volt az első évem hogy kitartóan edzettem egész éven át. Hirtelen ötlettől vezérelve tavasszal vettem egy országúti kerékpárt és beneveztem az IronMan-re következő kihívásként.

Ebben az évben találtam rá a közösségi edzésekre, a CoffeeRide-ra, majd az ettől független névrokonjára, a CoffeeRun-ra, így már terepfutással is színesítve igazi multisportolóként készültem a nagy versenyemre, ahol szép kerek 11:59:58-as idővel teljesítettem, úgy is mondhatnám megérkeztem ebédre ;) 

Egy másik hobbim lett ugyanis ekkortájt az erőspaprika szerelemből adódó kihívás, mely az I. W35 Erősevő versennyel kezdőtött, ahol egy fél kilós, pokolian erős hamburgert kellett megenni. Első évben még csak 2. lettem (kb 60 fős mezőnyből), de rákövető évben már megnyertem a kihívást. És mivel 75 kilósként magam mögött hagytam a 100+ kilós élmezőnyt, megdöbbentő volt a "hogy tudsz ennyit enni" kijelentés és kipróbáltam, hogy tudok e mennyiségre többet enni, vagy csak az erőssége miatt kedvezett a verseny.

Ezek után megnyertem a Hamburger Days fesztivál evőversenyét (11 hamburger / 8perc), a Don Pepe hamburger evő versenyét (12 perc a 2kg-os hambira), és teljesítettem megannyi kihívást: Sunny Diner tál (10 hambi,sültkrumpli,sali,turmix): 40 perc, A W35 2,5 kg-os Hamburgervonata: 40 perc, és a Bajor söröző hamburgerét. A nyeremény részeként el lehetett keresztelni a hamburgert, így viccesen a VEGA burger nevet adtam a 4x400g-os húspogácsás hamburgernek. 

Másnap, 2016. február 1-jén pedig letettem a szerettett hús és elindultam igazi utamon. Kiváncsi voltam milyen hús nélkül, feltétlen szükséges-e valójában. Nem volt semmi előzménye, indíttatása, csak szöget ütött a fejembe. Flexitáriánusként indult a fogadalmam, azaz, nem tudtam eszek-e majd, ha nincs más választás, nem tudtam hogy választok majd párt, mi lesz terhességkor, gyerekneveléskor, csak azt tudtam érdekel, utána akarok járni és nem akarok több állatot bántani, ha a táplálkozásomhoz nem elengedhetetlen.

Időkorlát nélkül tűztem ki, nem tudtam 1 hétig, hónapig, évig, vagy meddig bírom, de 1 hét után éreztem már, hogy ízre és függőségként se hiányzik, nagyon finomakat eszek nélküle is, majd az elkövetkező hetekben hónapokban megismertem a veganizmust, megválaszoltam a felmerülő kérdéseim, rájöttem hogy ezt a döntést nem fogom már megbánni, de ahogy jobban megismertem a veganizmust, rájöttem, hogy nem csak a hússal van a baj, hanem minden állati termék fogyasztása, használata felesleges, nélkülözhető! vártam, hogy egy kerek napon gyakorlatban is kipróbáljam az elképzelésem, de ennél szebb napot nem is találtam volna, ugyanis 2016.nov.1-jén lettem végül vegán és utólag tudtam meg hogy ez a Veganizmus Világnapja :) 

Közben, 2016-ban még csak vegaként, de sikerült 3 óra alá vinnem a maratoni időm (2:29:54) és vegánként is számos futóversenyen kerültem dobogóra, 2017-ben az Ultra Trail Hungary 55km-es versenyén 3.helyen végeztem, 2018-ban pedig kipróbáltam magam a nagyobb, 85km-es távon, ahol a 85km-es Szentlászló Trail távon 5.lettem (85-ből), a nagyatádi eXtremeMan-en pedig idén 10:20:27-es idővel abszolút 40. helyen értem célba (546-ból).

Ja és az evésről se kellett lemondanom, azóta már megnyertem egy vegán hamburger evő vesenyt is ;) 

comments powered by Disqus

Új eredmények

Aktivitás

Oldalainkat 113662 vendég és 1 tag böngészi

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)