Gyerekkoromban mindig is szerettem biciklizni, a tornaórán pedig már akkoriban jól ment a futás, de az edzések ki is merültek abban, hogy párszor elindultam az akkor még létező Futapest utcai futóversenyen. 15 évesen kezdtem el komolyabban sportolni, pontosabban triatlonozni, de mivel ez egybeesett az úszókarrierem kezdetével is:-), elég gyorsan a dutalon felé fordultam.
1995-ben már tagja voltam a válogatottnak a veszprémi Duatlon Európa-Bajnokságon, 1997-ben 10. helyezést értem el a lengyelországi Európa-Bajnokságon, a spanyolországi Világbajnokságon pedig a 20. helyen értem célba a Junior korosztályban. Ebben az évben hazai szinten Országos Bajnok, és az „Év Junior Duatlonistája” lettem.
A triatlonnak sem fordítottam hátat, de ebben már a hosszabb távokra koncentráltam. Junior Országos Bajnoki címet szereztem Középtávú Triatlonon.
1998-ban teljesítettem az első Ironman távomat, melyen a 2000-es év hozta el számomra a legnagyobb sikert, 3. helyen végeztem a nagyatádi Ironman Országos Bajnokságon 9:07-es idővel.
A következő években egyre inkább a futás felé kezdtem fordulni, ahol ugyancsak a hosszabb távokat kedvelem, félmaratontól a maratoni távig, de rövidebb távokon is versenyzek, mint például a Futapest Klub által szervezett terepfutás sorozat. Rendszeresen részt vettem a Bécs-(Győr-)Budapest Szupermaratonon is, 1993 óta minden évben tagja voltam valamilyen csapatnak, és rendszerint a 3-6. hely közötti helyezéseket értünk el, az utóbbi években pedig az ELTE Sashegyi Gepárdok csapatával az 1-2. helyek valamelyikén szoktunk végezni!
Az eredményeim, teljesítményem javulásában fontos szerepet játszik a táplálkozás is. 2007-ben lettem vegetáriánus, 2012 óta pedig vegán vagyok, ami azt jelenti, hogy semmilyen állati eredetű táplálékot nem fogyasztok. A vegán táplálkozáson belül is a magas szénhidráttartalmú irányzatot követem, ami a legoptimálisabb a hosszútávfutás esetén.
Amióta így étkezem, sokkal energikusabbnak, erősebbnek érzem magam, gyorsabban regenerálódok a hosszabb edzések, versenyek után. Az izomláz gyakorlatilag most már ismeretlen fogalom számomra. A korábban tapasztalt vércukor ingadozások, "eléhezések" is teljesen megszűntek. 2014-ben, már vegánként sikerült a 10 éves maratoni egyéni csúcsomat több, mint 3 perccel megdönteni (2:30:03). Természetesen a cél most egy 2:30-on belüli idő futása.
Az utóbbi évek eredményei a teljesség igénye nélkül:
2017:
- Balaton Szupermaraton, csapat abszolút 3. hely, korosztályos 2. hely
- Hegyifutó Maraton Országos Bajnokság, Felsőtárkány: Abszolút 2. hely, Szenior (M40) 1. hely
- Ultrabalaton futóverseny (212 km), (nonstop) csapatverseny 1. helyezés az ELTE Sashegyi Gepárdok csapatával.
- Szenior Mezei Futó Országos Bajnokság, Budapest: 4 km, M35 korosztály 3. hely.
- Szenior Atlétikai Országos Bajnokság (5000 m), Budapest: M35 korosztály 1. hely.
- Hegyifutó Országos Bajnokság (10 km), Parád-Kékestető: Szenior (M35) 3. hely.
- Börzsöny Trail Terepfutó verseny (35 km), Diósjenő: 1. hely (pályacsúccsal).
- Szavanna Trail Terepfutó verseny (22 km), Sukoró: 1. hely (pályacsúccsal).
- Spar Budapest Maraton: Abszolút és OB 5. hely, M40 korosztály 1. hely.
- San Sebastian (Spanyolország) Maraton: abszolút 10. hely, M40 korosztály 3. hely.
2016:
- BBU Föld Alatti Futás, félmaraton: 1. hely
- Balaton Szupermaraton, csapat abszolút 4. hely, korosztályos 2. hely
- Hegyifutó Félmaraton Országos Bajnokság, Ózd: 7. hely, Csapat 2. hely
- Békéscsaba - Arad Szupermaraton, Csapat 2. hely
- Ultrabalaton futóversenyen (212 km) csapatversenyben 1. helyezés az ELTE Sashegyi Gepárdok csapatával.
- Hortobágy Terep Félmaraton 1. hely
- WizzAir Budapest Félmaraton: M35 korosztály 2. hely
- Spar Budapest Maraton: Abszolút és OB 6. hely, M35 korosztály 1. hely, Csapat OB 1. hely
- 50 km-es Országos Bajnokság, Velence: 1. hely (3:07:14)
2015:
- Balaton Szupermaraton, csapat abszolút 3. hely, korosztályos 2. hely
- Pozsony Nemzetközi Maraton, abszolút 5. hely (2:30:57), 2. európai, illetve legjobb magyar futó.
- Keszthely Maraton: 1. hely (2:34:55)
- Ultrabalaton futóversenyen (212 km) csapatversenyben 2. helyezés az ELTE Sashegyi Gepárdok csapatával.
- Hortobágy Terep Félmaraton 2. hely
- Szenior Atlétikai Világbajnokság, Lyon, Franciaország: Maraton 1. hely (M35 korosztály) (2:31:17)
- WizzAir Budapest Félmaraton: M35 korosztály 3. hely
- Spar Budapest Maraton: Abszolút és OB 5. hely, M35 korosztály 1. hely, Csapat OB 1. hely (2:30:27)
- Intersport Balaton Félmaraton: 2. hely
- Magyar Hegyifutó Szövetség kupasorozata, összetett 3. hely
2014:
- Balaton Szupermaraton, csapat abszolút 3. hely, korosztályos 1. hely
- Szenior Félmaraton Világbajnokság, egyéni 6. hely (legjobb magyar) és csapat 3. hely (M35-ös korosztály).
- Pozsony Nemzetközi Maraton, abszolút 6. hely (2:30:03), 3. európai, illetve legjobb magyar futó.
- Vivicitta Félmaraton, abszolút 3. hely.
- Ultrabalaton futóversenyen (212 km) csapatversenyben 1. helyezés az ELTE Sashegyi Gepárdok csapatával.
- Hortobágy Terep Félmaraton 2. hely
- Hegyifutó Országos Bajnokság, Kékestető: Szenior (M35 korosztály) 1. hely
- Szenior Atlétikai Európa-bajnokság, Izmir, Törökország: Maraton 1. hely (M35 korosztály)
- Maraton Országos Bajnokság csapat 2. hely az ELTE ADSK csapatával
- Győr-Budapest Szupermaratonon 2. hely az ELTE Sashegyi Gepárdok csapatával.
- Félmaraton Budapest Bajnokság, csapat 2. hely az ELTE ADSK csapatával
- Intersport Balaton Maraton: egyéni 2. hely, váltó 3. hely
2013:
- Kaposvár Dombjai Félmaraton 1. hely
- Atom 100 sorozat (4 verseny alapján) összetett 1. hely
- Vivicitta Félmaraton 3. hely
- Ultrabalaton futóversenyen (212 km) csapatversenyben 1. helyezés az ELTE Sashegyi Gepárdok csapatával.
- Hortobágy Terep Félmaraton 1. hely
- Maraton Országos Bajnokság egyéni 4. hely, csapat 1. hely az ELTE ADSK csapatával
- Bécs-Budapest Szupermaratonon 2. hely az ELTE Sashegyi Gepárdok csapatával.
- Félmaraton Budapest Bajnokság, egyéni 5. hely, csapat 1. hely az ELTE ADSK csapatával
- Intersport Balaton Maraton: egyéni 3. hely, váltó 2. hely
2012:
- Kikelet Félmaraton, Baja 1. hely
- Vivicitta Félmaraton 2. hely
- Mátrabérc-trail nemzetközi terep ultra futóverseny (58 km, 2800 m szint) 3. hely, legjobb magyar versenyző.
- Ultrabalaton futóversenyen (212 km) csapatversenyben 1. helyezés az ELTE Sashegyi Gepárdok csapatával.
- Hortobágy Terep Félmaraton 1. hely
- Ironman Váltóverseny (nekem 42 km futás) 1. hely a Nutrend Team csapatával
- Hosszú Távú Hegyifutó Országos Bajnokság (28 km, 900 m szint) 3. hely
- Maraton Országos Bajnokság egyéni 9. hely, csapat 3. hely az ELTE ADSK csapatával
- Bécs-Budapest Szupermaratonon 1. hely az ELTE Sashegyi Gepárdok csapatával.
- Intersport Balaton Maraton: egyéni 2. hely, váltó 1. hely)
2011:
- Vivicitta Félmaraton 3. hely
- Samsung Terep Félmaraton 3. hely
- Ultrabalaton futóversenyen (212 km) csapatversenyben 3. helyezés az ELTE Sashegyi Gepárdok csapatával.
- Hortobágy Terep Félmaraton 1. hely (38 fokban:-)
- Ironman Váltóverseny (nekem 42 km futás) 1. hely a Monthy Polythlon csapatával
- Maraton Országos Bajnokság egyéni 3. hely, csapat 1. hely az ELTE ADSK csapatával
- Bécs-Budapest Szupermaratonon 2. hely az ELTE Sashegyi Gepárdok csapatával.
- Intersport Balaton Maraton: 1. hely (egyéni és váltó is)