Piros85, egyben Terep Ultra OB. 2. hely Muhari Gábor (3x-os bajnok) mögött, Szabó Áron előtt. Egy kicsit izgultam a verseny előtt, mert még soha nem futottam ilyen hosszú távot, főleg terepen (óra szerint 2800 m szinttel). Ráadásul elég komoly, tapasztalt ellenfelekkel kellett szembenéznem, a tavalyi komplett dobogó (fentiek + Allaga Tomi, illetve korábbi győztes Szabó "edzőbá" Gábor). És, hogy miért is indultam? A történet elég régre nyúlik vissza, még 5-6 évvel ezelőtt, amikor a Gyaloggalopp futásokat rendeztem a Normafánál, mindig sikerült a P85 pályáját keresztezni, de akkor még azt se tudtam, hogy mi ez a verseny, amikor pedig kiderült, hogy 85 km, azt gondoltam, hogy nooooormális, aki egy ilyenen elindul?
Később láttam, hogy Gábor is rendszeresen rajthoz áll, és egy idő után Kimmel Peti főszervező is elkezdett fűzni, hogy induljak.... Egy darabig még tartottam magam, de aztán tavaly sikerült egy könnyelmű ígéretet tennem (amit aztán el is felejtettem) Petinek, hogy idén végre elindulok. Ő viszont emlékezett és emlékeztetett, hogy az "ígéret szép szó, ha betartják úgy jó", úgyhogy innen már nem volt visszaút Persze most már örülök, hogy rábeszélt, mert tényleg eszméletlen élmény volt, igaz, hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden percét élveztem, de futás közben elkapja az embert a Flow érzés, és szinte repülnek a kilométerek, és a távhoz képest gyorsan lepörög az egész. Még úgy is, hogy nagyrészt egyedül futottam. A táj gyönyörű volt, számomra szinte ismeretlen, az időjárás pedig már-már nyárias. 
Ami pedig a verseny lefolyását illeti, viszonylag könnyű tempóval kezdtünk, M Gáborral kettesben kezdtük megmászni a Nagy-Kevélyt, de egy idő után elment, én inkább saját tempóban próbáltam menni. A csúcsról lefelé jövet jött az egyik legtechnikásabb rész, itt várható módon utolért Áron és Tomi, de szerencsére rájuk tudtam csatlakozni a már kevésbé durva lefelén. Az első frissítő előtt sikerült egy kicsit ellépnem, de a pont után újra elém kerültek, mert megtörtént az első (és egyben utolsó) elkavarásom egy megtévesztő piros jelzés miatt (egy tábla jobb oldalán volt a jel, miközben balra kellett menni). De aztán gyorsan felzárkóztam és sikerült megint ellépnem. Dömösre pár perc előnnyel értem le, viszont innen jött a legdurvább emelkedő, felfutás Dobogókőre. Kicsit sikerült még tovább növelnem az előnyt, de Gábor már több, mint 5 perccel volt előttem. Egy hosszú szakaszon egyedül róttam a kilométereket, 50 után jöt a Kopár csárda (10-es út). Itt legnagyobb meglepetésemre hallottam, hogy csak másfél percre van Gábor előttem. Még nagyobb meglepetésemre hamarosan utol is értem, innentől együtt "futottunk" fel a Nagy-Szénásra. Ez már 60 km körül volt, itt kezdtem már eléggé fáradni, és a felfelé nem igazán esett jól. Nagyon furcsa volt, hogy miközben úgy éreztem, hogy zombiként vonszolom fel magam a hegyre, mégis az első helyen futok. A hegyről lefelé egy technikás lejtőn Gábor végül ellépett, de Nagykovácsira beérve sikerült utolérnem, sőt egy kicsit még el is mennem tőle, és elsőként csippantottam az ellenőrző ponton. A faluból még együtt futottunk ki, de aztán az erdőbe érve Gábor beleváltott és elment. Gondoltam, hogy talán csak egy hirtelen fellángolás ez a részéről, de úgy tűnt, hogy komolyan gondolja, mert elég gyorsan több percesre duzzadt a különbség. Szépjuhásznénál már több, mint 5 perc volt, viszont megtudtam, hogy Áron is kb. ennyivel van mögöttem. Utolsó komolyabb emelkedőként még meg kellett mászni a János-hegyet, itt már próbáltam egy biztonsági tempót felvenni, de érdekes módon jobban esett, mint a Szénás... Nagy megkönnyebbülés volt felérni, Makkosmáriáig egy jól futható lefelé szakasz volt, aztán még egy pár kili emelkedő kb. 80-ig. Ez is egy újabb mérföldkő volt, mert innentől már hazai pályán futottam. Edzéseken sokszor gondoltam arra, hogy milyen lesz itt futni majd a Piroson, és mindig arra jutottam, hogy biztos nem vidáman és könnyedén fogok ezen a szakaszon nyargalászni... De ehhez képest nem is volt annyira borzalmas... De még várt rám az uccsó pár kili, lezúdulás Budaörsre egy nagyon technikás szakaszon, sziklás-köves, szinte már futhatatlan (legalábbis nekem). Valahogy ezen is átküzdöttem magam, és amikor először aszfaltot fogott a lábam, hát az prájszlessz érzés volt. Innentől már csak 2 kili volt, és tudtam, hogy most már biztosan meglesz a 2. hely. Az utolsó 1-1,5 kilin Varga Józsi elém futott, és bevezetett a célba, ezúttal is köszönet neki! Végül 7:41-es idővel értem be (ami jobb, mint a tavalyi győztes idő), Gábor nagyon belehúzott a végén, és alig 1-2 perccel elmaradva a pályacsúcstól, 7:29-re ért be, Áron pedig nagyjábol tartva a különbséget, 7:46-ra ért be. Sajnos Allaga Tominak fel kellett adnia a versenyt. 
"Edzőbá" Gábor a 4. helyen ért be, az OB-n pedig 3. lett). A hölgyeknél Tiricz Irén nyerte a versenyt új pályacsúccsal (8:19, ha jól emlékszem!) az abszolút 5. helyen beérve. Hatalmas gratula neki, illetve minden helyezettnek, és mindazoknak, akik teljesítették a versenyt, nem volt egy könnyű menet! Váry Krisztinek pedig nagyon köszönöm, hogy végig kísért és frissített, nélküle biztosan nem értem volna célba! Ja, és az órámnak is gratulálok, hogy nem merült le futás közben, és kitartott az egész verseny alatt. És természetesen Kimmel Petinek és csapatának is nagy gratula a szervezéshez, nagyon profin megoldották a feladatot!
